Gyakran megesik, hogy akácméz vásárlása után bosszankodva tapasztaljuk azt, hogy teljesen más az íze az adott méznek, mint annak, amelyet korábban ugyanott, ugyanattól az eladótól vettünk meg. Ez a jelenség azonban teljesen normális, nem kell azonnal átverésre gyanakodnunk vagy arra, hogy netán a méz mégsem akácméz lenne. Kivédhetetlen és természetes dolog az, hogy az akácméz íze időről időre változik.
Miért különbözik két akácméz íze?
Gondoljunk csak bele abba, hogy két teljesen egyforma ízű bor sem létezik. Pincészetenként, évjáratonként más és más az íz, még abban az esetben is, ha ugyanabból a szőlőfajtából készítették el bort. Lényegében a méz esetében is ugyanez a helyzet, hiába készül két méz ugyanabból az akácból, mégsem lesznek teljes mértékben egyformák. Lesznek olyan eltérések a két akácméz között, amelyeket még a laikusok is azonnal észlelni tudnak vásárlás után. De vajon mi is okozza ezt a változékonyságot?
A szakemberek határozott véleménye az, hogy az akácméz ízének sokszínűségét, változatosságát nagyban meghatározza az, hogy melyik évben készült, milyen időjárás volt éppen jellemző a készülés időszakában, illetve maga a termőterület is befolyással lehet az elkészült akácméz ízére. Például, vannak az akácméznek olyan jellegzetes tulajdonságai, amely alapján könnyedén meg lehet határozni azt, hogy az ország északi területéről származik-e vagy esetleg a Jászságból, Hajdúságból-e. A színe ilyen esetben a legfőbb árulkodó jel, hiszen az északabbról származó mézek sárgásabb, aranyosabb árnyalattal rendelkeznek, míg a Jászsági, vagy Hajdúsági akácmézek inkább világosabb, halványabb színűek.
Az akác virágzásának üteme is meghatározza egy méz ízét, vagyis az időjárás is egy roppant fontos tényező a méz minőségét illetően. Amennyiben többféle növény virágzik egy időben, úgy nagyon nehéz igazán tiszta, fajtamézet előállítaniuk a méheknek. A mézeket az akác virágzásához lehet időzíteni, vagyis akár úgy is tekinthetünk az akácra, mint a méhészek „órájára”. Az akác virágzása előtt elkészült mézeket tavaszi virágméznek nevezzük, míg az akác virágzása utáni vegyes mézeteket, nyári virágmézként árusítják. Tehát, nem csupán az akácmézek között lehet különbség, hanem egyes vegyes virágmézek között is.
Csak megbízható termelőktől vásároljunk mézet!
A mézek sokféleségével tehát mindenképpen érdemes számolni. A legnehezebb helyzetben talán a séfek lehetnek, akik számára kifejezetten fontos a stabil minőség, a megfelelő íz és állag, ezért náluk általában az a bevett szokás, hogy mindig ugyanattól a megbízható termelőtől vásárolják meg az ételek elkészítéséhez használt mézet.
Nagyon fontos tehát, hogy mindig megbízható forrásból vásároljuk meg az akácmézet, így teljes mértékben ki lehet küszöbölni azt, hogy silány minőségű, külföldről származó mézet kínáljanak számunkra eladásra. A megbízható hazai termelők valódi, jó minőségű magyar mézet árusítanak, így még abban az esetben sem lehet okunk gyanakvásra, ha az akácméz íze némileg eltér a korábban, ugyanott vásárolt méztől.
Az akácméz ár nagyjából 1700 és 2300 Forint közötti összegre tehető kilónként számítva. Amennyiben ettől olcsóbban kínálnak eladásra 1 kilogramm akácmézet, úgy az már gyanús lehet, főként abban az esetben, ha az alacsony akácméz ár mellé jellegtelen íz, aromátlan illat és halovány szín társul.